Rólunk

Mióta az eszemet tudom, mindig volt kutyánk. 16 évesen vittem haza a szüleim tudta nélkül az első fekete óriás schnauzeremet, akit Amandának hívtak. Édesanyám nem igazán örült az új jövevénynek, mikor hazavittem egy 6 hónapos óriás schnauzert. Mindig nagyon fontosak voltak számomra az állatok, sokszor mentem haza valamilyen állattal, hol kacsa, csirke a mellettünk lévő utcában található keltető gyárból. (cica, kutya, nyúl, patkány stb.) A schnauzerek azóta is családunk állandó tagjai. Amikor megszületett az első gyermekünk, az óriás után lett egy só-bors törpe schnacink, aki Vinti névre hallgatott. A szívem mindig visszahúzott az óriás felé, és amikor a kutyakozmetikám új helyre költözött, első schnauzerem emlékére Amanda Kutyakozmetikára lett átkeresztelve. Mikor a két gyermekünk nagyobb lett, megvásároltuk második fekete óriás schnauzerünket Kendrát, és Őt követte törpe só-bors schnauzerünk Igor, akik aktív részesei a mindennapjainknak. Kutyáinkkal kiállításokra járunk, amit mindannyian nagyon élvezünk, főleg kisebbik lányunk, aki imádja felvezetni kutyáinkat. Bohókás, család-centrikus kutyák. Tudom, hogy a jövőben is ezzel a kutyafajtával szeretnék foglalkozni, hiszen irántuk való szeretetem nagyon mélyről jön, ezért is döntöttünk úgy, hogy tenyészteni szeretnénk ezt a fajtát. Remélem a jövőben növekszik kutyáink létszáma.

Kovácsné Bánkuti Tímea

Kutyáink:

Sasvári Nikita "Kendra"
HJCH, HSCH, 8xHPJ, Junior BIS III., 7xCAC, Res.CAC, Res.CACIB, 2xHFGY, 3xBOS, 2014 Fiatal TOP Scnauzer II.

Igor

Sasvári Alexander Igor
HJCH, 9xHPJ, 3xCAC, CACIB, Res.CACIB, 4xBOS, 3xHFGY, 2016 HSPK Fiatal klub győztes

Amanda Kutyakozmetika és Állateledelbolt

3300 Eger, Árpád utca 7. Tel.: +36 20 957 2368